Bratislavtól kaptam egy levelet, amelyben azt írja, hogy:
Alapvetően a fiunknak szeretnénk segíteni abban, hogy minél gyorsabban tanuljon meg spanyolul és katalánul. Mindkét nyelvet egyidejűleg tanulja az iskolában és szerintem ez zavaró lehet. Több segítséget vártam el a várostól és az államtól, hogy a katalánul/spanyolul nem tudó gyerekeket segítse. Az iskolában nincs semmilyen külön, a beilleszkedést segítő program. Én 25 évvel kaptam ilyen segítséget Németországban, ahová a háború miatt menekültünk.
Valóban nagy különbségek vannak akár az európai országokat tekintve is, arra vonatkozóan, hogy milyen az oktatáspolitikájuk, hogyan viszonyulnak a bevándorlók gyerekeihez, illetve a többnyelvűséghez. Viszont, habár ez biztosan nem nyugtat meg, a PISA 2015-ös eredményei alapján Spanyolország egy csoportba került Németországgal, ahol a bevándorlók gyerekei átlagosan több mint 30 ponttal maradtak le a helyi gyerekhez képest. (Miközben például Új-Zélandon, Írországban vagy az Egyesült Királyságban alig volt különbség a két csoport között, sőt, többek között Ausztráliában a bevándorló gyerekek jobban teljesítettek az iskolákban, mint a helyiek.)
A bevándorló gyerekek teljesítménye több faktortól is függ, például a származási országtól. Ebből következik, hogy a statisztikában jelölt, a bevándorló szülök gyerekeinek pontszáma mögött nagy különbségek vannak arra nézve, hogy melyik országból érkezett a család. Az sem mindegy persze, hogy milyen messziről. Mert Mexikói származású gyerekek például az USA-ban nagy valószínűséggel nem fognak olyan magas pontszámot elérni, mint azok, akik Franciaországba kerültek. Hiszen annak a családnak, aki eljut Franciországig, a szociogazdasági szintje és iskolai végzettsége valószínűleg magasabb, mint azé, aki a szomszédos országban dolgozik. (Átlagokról van szó). Továbbá a nyelv és a kulturális értékek ismerete is közrejátszik a sikerben, az indiai származású gyerekek például magas százalékban jutnak el az egyetemig Angliában, Olaszországban viszont nagyon alacsony közöttük a továbbtanulók aránya.
Nem kevésbé fontos azonban a befogadó ország hozzáállása ezekhez a családokhoz, és az sem, hogy az iskolák erre szervezetileg és módszertanilag fel vannak-e készülve. Mi másnak lehetne tulajdonítani, hogy az orosz gyerekek Görögországban sokkal kevesebb pontot értek el Matematikából, mint Írországban? (PISA 2003)
Katalóniában azonban valóban nehezebb dolga van az ideérkező már nagyobbacska gyerekeknek. Az itt születettek általában minden nehézség nélkül tanulják meg a két hivatalos nyelvet, és ez a helyiek számára szinte magától értetődő. Katalóniában az iskoláknak csak kb. 60 %-a állami, a többi vagy alapítványi, vagy privát, és óriási eltérések lehetnek aközött, hogy nyújtanak-e az újonnan érkezőknek speciális felkészítő programokat vagy sem. Van, ahol igen, és van, ahol a gyerekek egyszerűen bekerülnek a koruknak megfelelő osztályba és onnantól kezdve haladnak a tananyaggal, remélve, hogy az újonnan jöttek egyszer majd utolérik őket. És jó esetben ez sikerül is. Viszont ehhez szükséges a tanárok felkészültsége, de legalább a jószándéka. Gyakran ez a második is óriási előny.
De mivel lehet a gyerekeket ebben otthonról segíteni? Minél több iskolán kívüli tevékenységet végez az újonnan jött gyerek a helyi kis társaival, annál több interakcióra lesz lehetősége, tehát annál gyorsabban fogja megtanulni a nyelvet. Tehát beíratni edzésekre és ha otthon nem tudnak segíteni a házi feladatban, akkor magántanárt fogadni, legalábbis az első időkben. Lehet kis barátokat is meghívni, hogy együtt tanuljanak otthon. Hasznos továbbá megtanítani a gyerekeknek a szótárak használatát és érdemes beszerezni iskolai szótárakat, amelyekben kevesebb szó van és gyakran több képes illusztráció. Az írás szokott nagyobb gondot okozni, ezzel kapcsolatban egy korábbi cikkemben található részletesebb információ.
