Sajnos ebben az évben sem ünnepelhetünk úgy, mint a járvány elött. Nálunk korábban december 25-én összegyűlhetett a nagy katalán család, amely az utóbbi időben meglehetősen nemzetközivé nőtte ki magát. A dédszülők ugyan mindenkihez katalánul szóltak és a gyerekek is azon válaszoltak, a beházasodottak szintjén azonban már megjelent a spanyol is. A felnőtt unokák közül volt, aki katalánul, volt, aki spanyolul és volt, aki angolul beszélt a párjával. Az unokák és a dédunokák között felbukkant a portugál, illetve nálunk a magyar is, és az én gyerekeim egymás között ahogy nőttek, a németet is használták.
Ennyi nyelvvel garantálva van a szellemi frissesség akár az ember hajlott korára is. Persze ez leginkább azokról mondható el, akik ezek közül a nyelvek közül a legtöbbet használják is aktívan is.
Mert mi is az az aspektusa a többnyelvűségnek, amely a demencia tünetei ellen nyújt védelmet?
Általában kevesebb tanulmány születik idős korú többnyelvűekről. (Akik esetében egyébként azok a jelenségek, amelyek negatív fénybe helyezik a több nyelven felnővő gyerekeket az egynyelvűekkel összehasonlítva, jobbára kevésbe erőteljesek.) Talán azért is, mert nehéz rájuk, mint homogén csoportra gondolni. Hiszen a különböző nyelvpárok elsajátítási történetét életük során még annak a használati története is tarkítja. Vagy azért, mert egyik országból a másikba költöztek és ezzel akár még a nyelvük megváltozott státuszának a következményeivel is számolni kell. Sőt, még azzal is, hogy a hosszú évtizedek során a többnyelvűséghez való hozzáállás is megváltozott. Nagyon sok ország nyelvpolitikája sokkal elfogadóbb most, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Ez pedig azzal jár, hogy szabadabban lehet a helyi nyelvtől eltérő nyelveket használni a közösségi tereken is, vagy az iskolarendszerben is helyet kapnak. Ezek a tényezők tehát komoly eltérésekhez vezethetnek, ha idős többnyelvűek nyelvhasználatát vizsgáljuk.
A különbségek ellenére általában jellemző rájuk a szellemi frissesség magasabb foka, vagyis még akkor is, ha szenvednek valamilyen a demenciával kapcsolatos patológiában, akkor is évekkel később jelentkeznek náluk a tünetek. Minek tulajdonítható ez az előny?
A többnyelvű idősek nem látnak jobban, nem hallanak jobban, mint egynyelvű társaik, viszont edzettebb az agyuk. Nem feltétlen azért, mert több nyelv tudása eleve nagyobb szellemi aktivitást jelent, hanem mert a többnyelvűek a nyelveik váltásakor folyamatosan tornáztatják is az agyukat, vagyis amikor egyszer az egyik, egyszer a másik nyelvüket kell elfojtaniuk, ez komoly agyi munkát jelent, ráadásul ehhez az agyuk különböző régióit és nemcsak a nyelvi központokat kell aktiválniuk.
Persze amint említettem, a többnyelvűek csoportjának sokszínűsége megnehezíti a kategóriák érvényességét, vagyis nehéz figyelembe az esetleg más tényezők szempontjából jelenlevő egyéb pozitív behatásokat, de ez a megfigyelés kettőnél több nyelv esetén még így is nagyon valószínűleg látszik.
A többnyelvűeknek folyamatosan őrt kell állniuk, nehogy egy másik nyelvükből beszökjön egy – egy elem. Ezt azonban nemcsak menet közben gyakorolják, amikor már például egy nagyobb társaságban beszélgetnek, mint ilyenkor karácsonykor, hanem előzetesen is el tudják fojtani valamelyik nyelvüket, már csak erre készülve is, mintegy készenlétbe helyezve magukat egy másik nyelvű személlyel való beszélgetésre.
Az, hogy milyen erővel tolakszik egyik vagy másik nyelvük, az attól is függ, hogy mennyire állnak egymáshoz közel egymáshoz, vagy nyelvrokonsági, vagy kulturális szempontból, de attól is, hogy mennyire gyakran használják őket. Ez az edzés, ami fiatalon tartja őket szellemileg.
Tehát kifejezetten jót tesz egy többnyelvűnek egy olyan vegyes társalgás, amelyben az egyik beszélővel az egyik, a másikkal pedig a másik nyelvét használja például a karácsonyi asztal körül.
Ahol mindenki ismeri a másik nyelvét, ott erősebb a tendencia, hogy kölcsönvegyenek egy –egy elemet a másik nyelvből, vagyis az elterjedt kifejezéssel élve keverjék a nyelvüket. Ez olyan esetben, amikor nem az miatt történik, mint kisgyerekeknél, amikor a tanulásai folyamat része, hiszen nem ismerik még egyik vagy másik nyelvükön az illető kifejezést, hanem mondjuk lustaságból, akkor ez az agyi edzés rovására megy. Ha serdülő gyerekünknek kicsit több időre van szüksége ahhoz, hogy felidézzen egy kifejezést magyarul, akkor nyugtassuk meg, hogy megvárjuk, ahelyett, hogy arra serkentenénk, hogy mondja már, mindegy, hogy milyen nyelven.
A nyelvkopás bármely szintjén ugyanilyen módon próbáljunk fegyelmezettebbek lenni az egy nyelven maradással!
Ha a nyelvek szintje között nagy a különbség, akkor az természetes, hogy általában nagyobb erőfeszítés leblokkolni az erősebbet, mint a gyengébbet. Ezt akár magatokon is megvizsgálhatjátok! Ugye, hogy gördülékenyebben váltatok az erősebb nyelvetekre, mint fordítva?
Azt se felejtsük el, hogy az idős korban megtanult nyelvek is komoly védőpajzsát nyújtanak! Soha nem késő többnyelvű gyerekeink, unokáink nyomdokába lépni, még akkor sem, ha nem számolhatunk ugyanazzal a sebességgel és sikerrel, mint ők!
Viszont szellemileg minél frissebbek maradunk, annál többet tudunk nekik segíteni a származási nyelveik támogatásában is!
Egy szó, mint száz, nagyon választékos és bőbeszédű karácsonyt kívánok mindenkinek, ahol mindenki sokat gyakorolhatja az egyik nyelvről a másikra váltást, ezzel biztosítva, hogy minél több szellemi épségben eltöltött közös ünneplésben legyen még része!
