Többnyelvű gyerekeinknek kell majd a jövőben szembesülni ezzel a helyzettel, de már most vannak olyan szülők, akik ezzel kapcsolatban fordulnak hozzám segítségért. A török származású német, vagy a baszk-angol kétnyelvű anyukának sincs könnyű dolga Barcelonában, bár nyelveik közül legalább az egyiken találnak olyan iskolát, ahol a gyerek az illető nyelven tanulhat. Ennél nagyobb teher hárul például arra az anyukára, aki szintén Barcelonában, a magyart és a szlovákot is szívesen megtanítaná a gyerekeinek, de sajnos az itteni nemzetközi iskolák egyikében sem kaptak helyet az ő nyelvei.
A többnyelvűeknek akkor is, ha kiválóan tudnak több nyelvet, általában nem teljesen megegyező a szókincsük mindegyiken és nem is teljesen megegyező érzelmi kapcsolatban vannak az összes nyelvükkel. Egy-egy tevékenység kifejezéskörében mélyebb ismeretekkel rendelkeznek az egyik nyelven vagy a kisgyerekekre jellemző kifejezéseket is valamelyiken például jobban ismerik. A német anyuka például úgy döntött, hogy a gyerekével nagyon kicsi korában törökül beszél és csak az óvoda elött vezeti be a németet is, hogy így könnyebbítse meg a német óvodába való beilleszkedését. Utána persze a töröknek kellett nagyobb hangsúlyt adni otthon, és fontos volt, hogy ezt lássa.
A baszk anyuka arról panaszkodott, hogy a családon belüli társalgásaikban nagyon megszokták a két nyelv keverését, és nehézséget okoz számára arra koncentrálni, hogy ne csússzanak be szavak, kifejezések egyik vagy másik nyelvéből. Ez gyakran előfordul kétnyelvű közösségekben, nemcsak családon belül, hanem többnyelvű iskolákban, vagy akár régiókban is. Ha a két nyelv státusza hasonló, akkor kölcsönösen keverednek egymással, tehát bármelyeken beszélnek, kölcsön vesznek a másik szókincséből. Egy ilyen jellegű keverés a gyerekek nyelvtanulásának nem igazán tesz jót, bár, ha van iskolai a háttér, akkor ott ezeket az órán igyekeznek kigyomlálni. Kevésbé diszkriminatív ez egy kétnyelvű régióban, azzal összehasonlítva, mint amikor az osztályban ez például csak egy gyerekcsoportra, vagy ne adj isten egy gyerekre jellemző.
Ha azonban a szülő egyik nyelvén se tudja beiskolázni a gyereket és történetesen a párja anyanyelve sem egyezik meg ezek közül egyikkel sem, tehát nem tudják egymás között elosztani, akkor sem szükséges feladni. Ha a feltételek megvannak hozzá, akkor kiindulásként például lehet a nyelvek egyikén beszélő személyt keresni, aki rendszeresen, heti néhány óra erejéig játszik a gyerekkel.
De be lehet vonni például egy plüssfigurát, vagy egy babát is ebbe a nagy családi kalandba. Lehet ez az adott esetben mondjuk egy kismackó, amelyik csak az illető másik nyelven tud. Ezt a mackót le lehet fektetni, altatót lehet énekelni neki, beszélgetni lehet vele, oda lehet ültetni az asztalhoz és helyette is lehet beszélni. A kismackó is nézhet egy rajzfilmet, amire persze a gyerek is kíváncsi lesz. A különböző nyelvű nagyszülőkkel való kapcsolattartás során is hasznos ezeket a nyelveket használni, szem elött tartva, hogy egy kisgyerek sokkal többet ért, mint amennyit maga ki tud mondani.
Az biztos, hogy a cserfes kétnyelvű szülőknek a nyelv átadásában mindig könnyebb dolguk van, mert felszabadultabban csevegnek bármiről. Az introvertáltabb szülőknek érdemes azon igyekezni, hogy olyasmiről beszéljenek, ami számukra kedves, vagy olyan tevékenységet válasszanak apropónak, amit szívesen csinálnak. Egy többnyelvű családban egy-egy személy nyelvére csak a töredéke jut annak, mint egy egynyelvűben, de kitartó és tudatos munkával előbb-utóbb mindegyiken utolérheti magát a gyerek.
