Hogy erős, vagy gyenge-e valami, ami él, az mérhető objektív módon is, de tulajdonképpen egymástól kapják ezt a besorolást. Hogy valami erősebb, vagy gyengébb-e, mint a másik.
Visszatérve az élő mivoltra, valamilyen szinten a nyelv is él, ha születési időpontját nem is tudjuk pontosan megállapítani, és folyamatosan változik, bizonyos részei elhalnak, mások rügyet növesztenek, de akár a kihalását is el tudjuk képzelni. Ha a változás jelen van, akkor pedig akár az erősség és gyengeség viszonya is változhat két nyelv között.
Vagyis akár egy emberöltő során változhat egyik vagy másik ország gazdasági, vagy akár demográfiai ereje, és ez is befolyásolhatja ezeket a kategóriákat. Arról nem is beszélve, hogy egy nyelv jelentősége egyrészt még attól is függhet, hogy éppen hol vagyunk, például bármennyire fontos is a francia nyelv, Katalóniában élve sokkal több hasznát lehet venni a katalánnak, másrészt pedig az sem kevésbé meghatározó, hogy a nyelvtanuló milyen érzelmekkel viseltetik egyik vagy másik nyelv iránt. Szárnyakat adhat egy “gyenge” nyelvnek az adott kultúrával való azonosulás és nagyon sokat vehet el belőle az érzelmi elzárkózás.
Ez pedig egy személy élete során is sokat változhat. Vagyis, hogy melyik a gyenge vagy erős nyelve. Függ az adott nyelvet képviselő személyekkel való kapcsolatának a változásaitól és a saját személyiségének a fejlődésétől, ami szintén kacskaringós utakat járhat be. Ez egy többnyelvű személy esetében a lehető legtermészetesebb.
A többnyelvű gyerekek nyelvi fejlődésének dinamikájának ez csak egy vonala, de remélem, ezzel a csupán vázlatos leírással is sikerült rávilágítanom, hogy mennyire nem alkalmas a gyerekek fejlődésére vonatkozólag statikus definíciókat vagy kijelentéseket hosszú távon figyelembe venni. Bármennyire is igazak lehetnek egy bizonyos időben, vagy helyzetben, annyira keveset mondanak el a jövőre vonatkozóan és ez az, ami a bizalmunkat erősítheti. Hiszen, ha nem gondoljuk azt, hogy egy-egy helyzet már eleve vesztésre áll, akkor lesz erőnk, hogy megoldásokat keressünk.
De mitől gondolhatjuk még, hogy gyenge egy nyelv, azon kívül, hogy egy adott ország GDP-jével hozzuk összefüggésbe?
Gyakran az is aggodalmat kelt egy-egy szülő fejében, hogy a megtanulására fordított rendelkezésre álló idő is legalább ennyire meghatározó lehet. Valóban nem egy utolsó szempont az, hogy mennyi időnk van a gyerekkel az anyanyelvünkön beszélni, de ezt túlságosan sok minden más árnyalja, ami szintén reményre ad okot akkor is, ha az idő tekintetében nyelvünk valamelyest hátrányban szenved.
Nem akarok unalmas lenni, hogy ismét a pozitív érzelmeket és az identitást említem, és jó hír, hogy van ezek mellett más is, amit rendkívül fontos, hogy figyelembe vegyünk. Ez pedig az, hogy mennyi mindent, amit megtanultunk egyik vagy másik nyelvünkön, nem kell már újra megtanulni, hanem rögtön használhatóvá válik a másikon. Nemcsak a szókincs mögött megbúvó fogalmak, hanem a nyelvtani kategóriák is, sőt, a betűk formájának a megtanulását is az összes azonos írásjelet használó nyelven sem kell újra és újra megtanulni. Arról nem is beszélve, hogy amit tudunk tehát el tudunk mondani az egyik nyelvünkön, az mekkora segítséget ad a másik nyelven való megfogalmazáshoz.
Ezzel azt szerettem volna hangsúlyozni, akkor is, ha kevesebb idő áll rendelkezésre egy-egy nyelv megtanulásához, az sokkal többnek tekinthető, ha beleszámoljuk a másik nyelven vagy nyelveken elsajátított tudást és készségeket.
Tehát a többnyelvűséggel kapcsolatban a ·” Szegény embert az ág is húzza.” mondás nem állja meg a helyét.
Kivéve, ha nem éppen mi tartjuk ezt igaznak. Mert akkor még éppen húzhatja is. Ha hagyjuk lerombolni a saját lelkesedésünket, túl nagy jelentőséget tulajdonítva a „gyengeségnek” és ennek jegyében önkéntelenül is mi teszünk kevesebb erőfeszítést.
Például, ha azt gondoljuk, hogy ha a gyerekünk nem magyarul válaszol, hogy ez már a vég kezdete, vagy több testvér esetén a legkisebbekről már előre elkönyveljük, hogy ők már nem fogják megtanulni egyik vagy másik nyelvüket, hiszen ezt másoknál is így láttuk.
Pedig, ha esetleg lassabban halad a tanulási folyamat, az sem zárja ki, hogy a nyelvtanuló egyszer ne juthatna el magas szintre. Ha azzal, hogy már születésétöl kezdve hallja a nyelvet, jó esélyt adunk például a helyes kiejtésnek és akár csak a mesék és óvodás vagy kisiskolás korában történetek által átadjuk a nyelvtani rendszert a ragokkal toldalékokkal, igeragozással stb., akkor a többit, például a szókincset életük végéig bővíthetik.
A magas nyelvi szint persze akkor válik majd lehetővé, ha elhitettük velük, hogy ez lehetséges. Vagyis, hogy nem ragadunk le annál, hogy gyenge-e vagy erős-e a nyelvünk. Mert végső soron a mi támogatásunkkal elindulva nekik kell majd a nyelvüket tovább fejleszteni felnőtt korban is.
Hiszen egy nyelv is fejlődik, bizonyos részei elhalnak, mások pedig rügyeket bontanak.
Ha támogatásra, vagy bátorításra van szükséged, ne habozz kérni!
