Egy anyuka mesélte a minap, hogy egy másik többnyelvűséggel foglalkozó csoportot is figyel, de feltűnt neki, hogy ott jobbára csak kisgyerekesek szülők a tagok. Ezzel cseng össze az a furcsa élményem, amikor egy három tannyelvű iskolának egy alsós tanító nénijét hívtam meg egy ezzel kapcsolatos továbbképzésre és ő azzal hárított vissza, hogy ő 3-asokat és 4-eseket tanít és az ő korosztályát ezek a kérdések már nem érintik.
Pedig a többnyelvűek is mint a jó papok, holtig tanulnak, és a sajátos nyelvtanulási jellemzőik végigkísérik őket egész életükben. Több nyelv megtanulása akár egyszerre, akár fokozatosan, egy dinamikus folyamatot indít el, amelyben az összes tényező kölcsönhatásban van és amely folyamatosan változik. Persze más aspektusokra kell figyelni a kisgyerekeknél, mint a nagyobbaknál. Ma a kapcsolati tényezőkre térek ki részletesebben.
A kisgyerek először ahhoz kötődik legerősebben, aki otthon marad vele a születése után. (Országonként erősen változó, hogy az édesanyának mikor kell visszamennie dolgozni, van, ahol 4-6 hónap, van, ahol 1-2 év után.) Ebben az időszakban ettől a személytől tanul legtöbbet, illetve az érzelmi szál az ezzel a személlyel használt nyelvvel segíti a leghatékonyabb tanuláshoz. Ez viszont nem marad így örökké, hiszen a gyerek óvodába, iskolába megy, ahová persze integrálódni szeretne és egyre fontosabb lesz számára, hogy megfeleljen a tanító néni és csoporttársai elvárásainak. Ez egy óriási motiváció, ami ahhoz segíti hozzá, hogy az új nyelvet is minél gyorsabban tanulja meg. Ebben persze egyrészt úgy támogathatjuk leginkább, ha minél gazdagabb nyelvi környezetet biztosítottunk hozzá egészen kicsi korában és minél jobban beszéli az anyanyelvünket, vagyis azt a nyelvet, amelyiken a megy igének a legtöbb szinonimáját ismerjük: mászkál, cammog, csoszog, kujtorog, barangol, futkároz, csörtet stb.
Másrészt pedig azzal is segíthetünk neki, ha megtanultuk legalább olyan szinten az új ország nyelvét, vagy nyelveit, hogy megértjük nagyjából, amit mond, tehát van alapunk arra, hogy az esetleg kevert mondatait megértsük.
Az a figyelem, ami a szülőkre irányult először, az szépen lassan átkerül az iskolára és a barátokra. Sőt, előfordulhat, hogy az iskola nyelve olyan domináns lesz, hogy a testvérek is azt használják majd egymás között. Ebben az időszakban már az új nyelvvel vagy nyelvekkel összhangban lehet az otthon beszélt másik nyelvet is fejleszteni. Ilyenkor ajánlatos szakemberrel együtt kidolgozni egy nyelvi stratégiát, amely nemcsak a nyelvhasználatra, hanem a tantárgyakkal kapcsolatos speciális tanulási módszerek megismerésére is kiterjed, hiszen ezeket a gyerekeket számukra kidolgozott tanulási módszerekkel lehet segíteni, hogy az iskolában is jól teljesítsenek, illetve mindazokat a kompetenciákat, amiket ott tanulnak hasznosítsák aztán az anyanyelvükön is.
Aztán a serdülőkor folyamán amikor már az iskola tekintélye is meginog számukra, és személyiségük felépítésének újabb fontos szakaszához értek, ha minden jól megy, akkor újabb lehetőség nyílik arra, hogy ismét felerősödhessen a szülők nyelve. Mert ekkor már pozitívan értékelik, hogy tudnak valami olyasmit, amit a környezetében valószínűleg nem mindenki. Ilyenkor fontos, hogy olyan nyelvi anyaghoz, könyvekhez, filmekhez stb. juttassuk őket, ami valóban megfelel az érdeklődési körüknek és nyelvi szintjüknek.
Tehát a többnyelvűséggel kapcsolatban tulajdonképpen a legegyszerűbb helyzetben a legkisebb korban vagyunk. Újabb nyelvek belépésével és magasabb szintű használatával egy dinamikus folyamat indul el, amelyben a faktorok változnak, a nyelvek erősödnek, gyengülnek, de megéri őket kordában tartani, hogy gyerekeink felnőttként büszkék legyenek rá, hogy ez nekik sikerült, anélkül, hogy le kellett volna mondaniuk egyik vagy másik nyelvről, vagy az iskolai teljesítményük ezt megsínylette volna.
