Többnyelvű családokban, ahol a gyerekek párhuzamosan, vagy akár egymást követően egyszerre több nyelven tanulnak, gyakran hallani hasonló mondatokat, mint (amit most éppen nem egy nagyon kicsi gyerektől idézek):
És akkor majd újra tudjuk verkaufen.
(És akkor majd újra el tudjuk adni)
Most éppen a matek Fakultät könyvtárában ülök, de Vortragom nagyon jó lett.
Most éppen a matek tanszék könyvtárában ülök, de az előadásom nagyon jó lett.
Bármilyen szigorúan véve beszél egy-egy szülő a saját (különböző) nyelvén a gyerekkel, előfordul, hogy az egy mondaton belül egy másik nyelv szókincséből vesz kölcsön egy szót, egy kifejezést. Nagyon nagy irodalma van a témának, hiszen ez az egyik legfeltűnőbb jelensége a többnyelvűségnek. Ennek köszönhetően sokrétűen vizsgálták minden oldalról és természetesen különböző magyarázatokat is adtak rá. A 90-es évekig ez volt gyakran tanárok és egyéb az oktatásban dolgozó szakemberek vesszőparipája, és ennek okából javasolták, hogy mondjanak le a családban esetleg egyik vagy másik nyelv használatáról, ami persze nem ok nélkül történt, hiszen még a korabeli szakirodalom is időnként meglehetősen rossz szemmel nézett rá, sőt, az is elfordult, hogy negatív jelenségnek könyvelte el, ami ellen küzdeni kell és ami anomális fejlődésre utal. Mindez persze azért történhetett, mert az egynyelvűség szempontjából vizsgálták az általuk kód-váltásnak (code-watching) nevezett jelenséget. Viszont a 90 évek óta, amikor egy komoly szemléletváltás következett be a többnyelvűséggel kapcsolatos szakirodalomban, ez a szókincs keverés egészen más besorolásba került. Ennek megfelelően az újabb irodalomban már „languaging” az a terminus, amivel ugyanezt a nyelvi viselkedést jelölik.
De miért is van szükség erre a szókölcsönzésre? Mert a gyerek például különböző helyzeteket esetleg más nyelvet használó személyekkel él meg. Vagyis, ha gyakrabban van a konyhában az apukájával, de az anyukája fürdeti, akkor az étkezéssel kapcsolatos szavakat jobbára az édesapja, a fürdéssel kapcsolatosakat pedig az édesanyja nyelvén ismeri. Ha az iskola nyelve egy harmadik, akkor az ottani szókincsre nem biztos, hogy tudja az egyéb nyelvein a megfelelő kifejezést. Ezen viszont nem érdemes aggódni, hiszen nem kell ennek örökké így maradnia, a gyerek lassan-lassan ki fogja egészíteni a szókészletét az összes nyelven. Persze nem mindig megy ez automatikusan. Ehhez nagyon sok nyelvi input szükséges az általa használt nyelvek mindegyikén. De a legfontosabb az, hogy ha ez előfordul, akkor ismételjük el a mondatát a helyes kifejezéssel vagy kifejezésekkel kiegészítve. Nagyon fontos, hogy értékeljük, ha bármelyik nyelvén van már szava az adott fogalomra. Hiszen ebben az esetben szinte szinonimaként tanulja meg ugyanazt a terminust egy másik nyelvén.
Nehezebb dolga van akkor, ha a kifejezést egy nyelven sem ismeri, de az is csak idő kérdése, illetve attól függ, hogy milyen szinten, milyen figyelemmel kap magyarázatot a kimondott, vagy – mint a szókölcsönzés esetében – ki nem mondott kérdéseire. Ezért is alapvető, hogy mindenki, hacsak teheti, többnyelvű gyerekével azt a nyelvet használja, amelyiken saját magának is a legszélesebb a szókincse, hiszen így tud egy bő fogalomvilágot átadni, amit a gyerek majd bármikor átültet egy másik nyelvére is.
