“Miért vegyek még egy süteményt, ha már egyszer megkóstoltam és ismerem az ízét?” – idézte az egyik Belgiumban élő anyuka a kislánya nagymamájának a kijelentését. Meglepőnek tartotta ezt az érvelést, ezért is emlékezett rá ilyen pontosan. Persze fel lehet tenni azt a kérdést is, hogy miért ne vehetnénk pont azért kétszer egy süteményből, mert már ismerjük az ízét és olyan finom volt, hogy nehéz neki ellenállni.
Ilyen megnyilatkozások fakadhatnak egy egyén karakteréből, de egy csoport közös értékrendjéből is. Arra vonatkozóan, hogy mennyi aggodalommal tölti el az, hogy valaki az érzéki csábításoknak kitéve elég önfegyelmet bír-e tanúsítani. És a bizalom hiánya aztán azoktól az örömöktől is megfosztja vagy az egyént, vagy egy egész etnikumot, ami mások hétköznapjainak a része.
Előfordul, hogy kulturális sajátosságok el sem jutnak el a kimondás szintjére, hanem csak egy sajátos koreográfiában nyilvánulnak meg. Nem sokkal Spanyolországba érkezésünk után egy újdonsült ismerős hétvégi házába voltunk hivatalosak. Ebéd után, ahogy felálltunk az asztaltól, az ebédlőből a nappaliba tartva egyszerre csak arra lettem figyelmes, hogy a férfiak tovább haladnak egy másik társalgó szoba felé. Én is indultam volna a férjem után, hiszen rajta kívül senkit sem ismertem, de jeleztek, hogy oda én nem mehetek be és be is csukták maguk mögött a kétszárnyú ajtót. A férjem nem mondta korábban, hogy egy megbeszélésre érkeztünk és mivel először fordult velünk ilyesmi, fogalmam sem volt róla, hogy akkor most mire is számítsak. Hogy meddig tart majd, hiszen az akkor kétéves lányom is velünk volt. Számára bizonyosan nem okozott ez meglepetést, hiszen csak egy újabb információforrás volt, hogy miként viselkedünk társaságban, vagy mik a férfiaknak és mik a nőknek való dolgok és mivel alig volt viszonyítási alapja, egyszerűen csak hozzábiggyesztette az addig tapasztaltakhoz.
Ezek azok a jegyek, amelyek külföldön élve, ha nagyon eltérőek az addig megszokottól, meglepetést váltanak ki. Viszont pont ezek ezeken keresztül kaphatunk betekintést a másik kultúra értékvilága jéghegyének a víz alatt lévő részébe. Hiszen ezek a momentumok éppen azokról az értékekről tudósítanak, amelyek gyakran annyira magától értetődnek, hogy nem is pazarolunk rá időt, hogy beszéljünk róluk, ha egyáltalán el tudnánk ezeket magyarázni. A leginkább magától értetődő dolgokat az ember kiskorában sajátítja el és onnéttól kezdve a közösség elvárja tőle, hogy tudja is őket alkalmazni. Persze mint ahogy a gügyögő gyerekek is minden nyelvnek a hangzóit próbálgatják és abból csak hetek, hónapokat követően szelektálják azokat, amelyeket a környezetükben is hallanak, a viselkedéssel ugyanez a helyzet. Különböző blogokban vannak gyűjtemények azokból az anyai mondatokból, amelyek generációkon keresztül ismétlődnek egy-egy nyelven. (Spanyolul például itt mazsolázgathattok belőlük: http://www.comonoserunadramamama.com/p/todos-los-drama-consejos.html)
Nagyon sok közülük egy az egyben lefordítható és érvényes máshol is. Másoknak pedig esetleg pont az ellenkezőjük. Az embernek csak egy anyja van, tehát ezeket egy verzióban ismeri, de csak akkor, ha ezek az összes nagymamájának és óvónénijének az instrukcióival megegyezőek. Viszont, ha a bölcsiben és az óvodában a gyerek további verziókat hall, akkor azzal a legjobb, ha azt tanítjuk meg neki, hogy különböző helyeken, különböző emberekkel lehet és néha kell is másféleképpen viselkedni. Számukra ezek variációk, mint a különböző nyelveknek a hangzói. Még akkor is, ha ugyanazzal a latin betűvel jelöljük őket, a többnyelvű gyerekek pontosan tudják, hogy azok hangzása, akár egy „l” betűjéé is, egy hajszálnyira esetleg, de mégis egy kicsit eltérő az egyik vagy másik nyelven.
A többnyelvű gyerekeknek a beszédkezdetükkel egyidejűleg a nyelvhez kapcsolódó kulturális hátteret is magukévá kell tenni, hiszen a kifejezések csak azokba beágyazottan autentikusak és érvényesek. Ehhez persze időre van szükségük. Előfordulhat az is, hogy ezekre annyi figyelmet szentelnek, hogy az első szavak egy kicsit megkésve jelentkeznek. Ha ez az ok rejtőzik a verbális kommunikáció valamelyest késlekedő jelentkezése mögött, akkor nincs aggodalomra ok, hiszen az eredmény valóban az, amit egy egyetlen nyelven felnőtt személy gyakran hosszú évek tudatos munkájával sem ér el. Az, hogy az általa beszélt nyelveket valóban nemcsak akcentus nélkül, hanem mindig az adott helyzetnek megfelelően használja.
