Pszichológusok gyakran említik irók, költők idézeteit, hogy saját érveiket, gondolataikat vagy megjegyzéseiket illusztrálják. Most én is ehhez az eszközhöz nyúlok. S vajon ki más szolgálhatna ehhez jobb alapanyaggal, mint egy olyan költő vagy író, aki maga is többnyelvű?
Persze az, hogy többnyelvűek, az nekik sem feltétlen alapvető, vagy meghatározó elemük, mint ahogyan egyéb halandónak sem. Műveiket sem értékelhetjük kizárólag ez alapján. Sőt, gyakran előfordul, hogy olvasóként nem is tudunk róla és csak a velük készült riportokban, vagy róluk szóló anekdotákban kerül ez szóba.
Vannak azonban olyan szerzők is, melyek műveikben témaként is érintik a többnyelvűség kérdését. Erre találhattok példát J.M. Coetzee, a Nobel díjas dél – afrikai író is Boyhood című regényében. Persze egyetlen pillanatig sem vonom kétségbe, hogy a regény elemei nem dokumentumként szolgálnak, hanem egy irodalmi alkotás alkotórészei, amelyek a kompozíció és a mondanivaló érdekeinek vannak alárendelve. Az irodalmi művek szereplői, illetve helyzetei azonban annak ellenére, hogy nem “igazak”, egy olyan új valóságot teremtenek, amely valódisága mélyebben leír egy szituációt, mintha a tényleges életből lesett volna el egy-egy pillanatot.
Másrészt azonban pont azért, mert Coetzee maga is többnyelvű, kifejezetten érdekelt, hogy milyen aspektusokat, a többnyelvűséggel kapcsolatos milyen kérdéseket vet fel a művében.
A Boyhood című regényében egy kisfiú szemeivel láttatja velünk életének azt a néhány évét, amikor a fővárosból a szülei egy kivárosba költöznek, (eredetileg ügyvéd édesapja ott kap munkát egy vállalatnál) és aztán a visszatérésük első hónapjait. A könyv egyetlen országban, Dél – Afrikában játszódik ugyan, viszont annak többnyelvűségéből, többkultúrájúságából adódóan olyan helyzetek fordulnak elő, amelyekhez Európában akár országot is kell váltani.
Hiszen a fővárosban a fiatal család, maga is többnyelvű révén nem a származási nyelvét, az afrikaanst, hanem az angolt tanítja meg a gyereknek és nagyon fontos számukra, hogy kulturálisan is annak az érdemrendjével ismertessék meg. Nem meglepő, hogy amikor visszaköltöznek egy afrikaans-t beszélő közegbe, ez a gyerek számára idegenül hat. Viszont gyorsan megismerkedik annak a világnak a nyelvével és gondolkodásmódjával is. Ez teszi lehetővé, hogy egyszerre jellemezhesse kívülről és belülről is a társadalmi csoportokat. Ez a jellemzően többkultúrájú kiváltság a regény motorja.
A kisfiú 5 éves, amikor Cape Townból egy vidéki kisvárosba kerül:
“His brother was still a baby, kept indoors out of the sun; there was no one to play with but the Coloured children. With them he made boats out of seed-pods and floated them down the irrigation furrows. But he was like a mute creature: everything had to be mimed; at times he felt he was going to burst with the things he could not say. Then suddenly one day he opened his mouth and found he could speak, speak easily and fluently and without stopping to think”.
Egy másik fejezetben viszont hozzáfűzi, hogy:
“Though his surname is Afrikaans, though his father is more Afrikaans than English, though he himself speaks Afrikaans without any accent, he could not pass for a moment as an Afrikaaner. The range of Afrikaans he commands is thin and bodiless; there is a whole dense word of slang and allusion commanded by real Afrikaans boys- of which obscenity is only a part- to which he has no access”.
Coetzee nemcsak a szorosan vett nyelvi kérdésekbe, hanem Dél-Afrika különböző társadalmi csoportjainak az egymáshoz való viszonyába, azoknak az adott politikai struktúraváltozásra adott válaszaiba, mozgásaiba is betekintést ad. A főszereplő kisfiú alakja segítségével a különböző generációk és tagjainak és a környezetüknek eltérő szándékait, identitását és a többiekhez való viszonyulását írja le nagyon intim perspektívából. Nem hagyja ki közülük a tanárokat sem, akik munkájába beszűrődnek a politikai irányultságok és a személyes előítéletek is.
A könyv tehát egyrészt egy adott társadalomnak egy időszakra jellemző kritikus állapotmeghatározása, másrészt pedig olyan eszközök segítségével teszi ezt meg, amelyek a mi esetünkben olyan kérdésekre világítanak rá, amelyeket egy többnyelvű, többkultúrájú családban vagy országban élve mi magunk is feltehetünk. Nemcsak a nyelvvel és a kulturális identitással, hanem a generációk különböző ambícióival, a kulturális jegyek generációkon átívelő, bár más-és más formában jelentkező ismétlődésével és sok-sok egyéb finom nüánsszal kapcsolatban is.
Tehát mind – mind olyan téma, amely egy többnyelvű gyereket nevelő családban felmerülhet. Igaz, hogy a hétköznapok nehézségei mellett nem egyszerű időt szakítani az olvasásra. De ha gyerekeinkkel meg szeretnék szerettetni a könyveket, akkor a javaslat akkor lesz igazán hiteles, ha mi is jó példával járunk elöl. Nem lebecsülendő annak a hatása, ha a gyerekek néha azon kapnak minket, hogy egy könyvbe mélyedünk.
