Egy lengyel anyuka kérdezte tőlem egy Barcelonában tartott workshop után, hogy nem lesz-e nehéz majd megtanulni a kisfiának lengyelül, hiszen a lengyel nyelvnek annyi mássalhangzója van, és egyik másik kiejtése nagyon nehéz – tette hozzá magyarázatként. Ha a spanyol édesapa kérdezte volna, akkor valamelyest jobban értettem volna az aggodalmát, hiszen az ő anyanyelve felől tekintve a lengyel nyelv hangzókészlete valóban sok újdonsággal rendelkezik. De hogy egy anyanyelvi beszélő találja nehéznek azt a nyelvet, ami saját magának feltehetően semmi különösebb erőfeszítést nem jelentett, az is a többnyelvűségtől való félelem egyik kifejezési formája.
Mert önmagában nézve nincsen nehéz nyelv, a nehézség csak egy másik perspektívájából értelmezhető, vagyis a távolságtól. Ez az a kritérium, amely annak a hátterében áll, hogy egy nyelvet nehéznek vagy könnyűnek találunk-e. Tehát ez inkább csak kiinduló pont kérdése. A gyerek által már ismert és megtanulandó nyelvek távolságától. Egy tibeti gyerek még a kritikus periódus (serdülőkor) után is könnyen megtanulja a mandarint, egy olasz gyereknek viszont ehhez több időre van szüksége. Az olasz gyerek viszont spanyolul tanul meg könnyebben.
Ha egy kisgyerek azonban a születésétől kezdve tanul különböző nyelveket, akkor már a gügyögésétöl kezdve viszonyul mindegyikhez, mint első nyelvhez. Egyrészt ezért is ez a leghatékonyabb nyelvtanulási módszer, hiszen ekkor legfogékonyabbak a gyerekek a nyelv elsajátítására és leginkább képesek a nyelv hangzóinak, ritmusának és további zenei elemeinek a pontos leutánzására. Ezért nagyon fontos ez az időszak, amikor még egyébként szinte alig adják jelét az előrehaladásuknak.
Viszont ennek a hatékonyságnak a gyümölcsére távolabb lévő nyelvek esetén előfordulhat – és ez teljesen természetes – hogy egy kicsit tovább kell várni. Vagyis több időre van szükség a nagyobb fonetikai gazdagság befogadásához. Ugyanígy több időt vehet igénybe olyan nyelvek egyidejű elsajátítása is, amelyekben az eltérés nem csak a hangkészlet, hanem a nyelvtani rendszer és szókincs, illetve annak konceptusai között is fennáll, mert akkor a kisgyereknek mindegyikkel külön utat kell bejárnia és nem hagyatkozhat a rokon nyelvek esetén fellépő hasonlóságok kiaknázására.
Ne gondoljuk azonban azt, hogy az egymáshoz közel álló nyelvek megtanulása a fentiekkel ellentétben semmilyen különösebb nehézségbe nem ütközik. Azoknak a gyerekeknek, akik rokon nyelveket tanulnak, más jellegű buktatókkal kell szembenézniük. Az igaz, hogy általában sokkal gyorsabban kezdenek el kommunikálni a nyelveiken, hiszen több fogódzót kapnak a nyelveikben egymásra vonatkozóan is. Ez pedig segíti mind az írott, mind a beszélt szöveg értését. Társalogni is könnyebben kezdenek el, ellenben a kölcsönvett nyelvi elemnek száma többszöröse annak, mint amit egy távoli nyelveket tanuló gyerek esetenként igénybe vesz. Már csak azért is, mert apró eltérések- és ilyen lehet egy rokon nyelvben megjelenő hasonló szóalak, de akár ragozás is – nem zavarja a mondandó megértését és viszonylag zavartalanul lehet ezek segítségével is társalogni valakivel. Ez pedig gátja annak, hogy egy gyerek, de akár egy felnőtt is, pontosan megtanulja mindegyik nyelvén a helyes formát és alkalmazást. Ennek pedig igazán az írás folyamán issza meg a levét, mert ott aztán igazán feltűnő akár az is, ha egy azonos módon kimondott szót az egyik nyelv egyfajta a másik pedig egy másik fajta helyesírással használ.
Egy Barcelonában élő francia család fordult hozzám nemrég, és a konzultáció előtt el is küldték az alsós kislány néhány katalánul írt fogalmazását. A szöveg valóban tele volt spanyolosan és franciásan írt szavakkal, kifejezésekkel. Nagyon nehezen értékelhető egy ilyen dolgozat hagyományos, egynyelvű tanulóknak szánt módon. Hibapontokba szedve nincs sok értelme egy ilyen dolgozatot minősíteni. A tartalom esetében fontos teljesen elvonatkoztatni a nyelvi megformálástól és azzal külön foglalkozni. A forma pedig egy hosszú távon megoldandó feladatra hívja fel a figyelmet.
Akármennyire is hasonlítanak egymásra a nyelvek, mindegyiken szükség van például olvasásra, mert a szókincs hiánya egyik vagy másik nyelvben gyorsabban csábít kölcsönvételre egy másikból. Főleg azért, amint már említettem, mert a szóbeli nyelvhasználatban hibáik ellenére sikerrel járnak. Az írott szöveg azonban több és mélyebb nyelvismeretet igényel. Ha nagyon távoliak a nyelvek, akkor nincs ez a sikerélmény és egyértelműbb, hogy mit tudnak az egyik és mit a másik nyelvükön. Könnyebben tudunk nekik segíteni.
A magyar nyelv nagy távolságban van még azoktól a nyelvektől is, amelyek a magyarlakta területekkel szomszédosak. Ha a gyerekek kettőnél több nyelven nőnek fel, akkor azonban nem kizárt, hogy akár mindkét helyzettel találkoznak. Azzal is, ha távoli, azzal is, ha egymással rokon nyelveket kell megtanulniuk. Nyelvtanulásuk, nyelvi teljesítményük értékelésekor ezt nem árt figyelembe venni. Arról azonban ne feldkezzünk meg, hogy a távolság csak egy a nyelvtanulást befolyásoló tényezők közül, vagyis nem lehet mindent kizárólag erre fogni.
