Hogyan használjuk ki jobban a többnyelvű környezet előnyeit?

Mindenki saját érzékenysége és érdeklődése szerint választja meg az ismerőseit. Nem sokat gondolkozunk ezen általában, hanem inkább csak maguktól alakulnak ki ezek a kapcsolatok. S hogy jön ez most a többnyelvű gyerekek neveléséhez? Úgy, hogy ha ezt egy kicsit tudatosabban kezeljük, akkor nagy segítséget nyújthat gyermekeink nyelvtanulásához is. Lehet gyakoribb találkozókat szervezni például azokkal az…

Kis nyelv – nagy nyelv

Hogy erős, vagy gyenge-e valami, ami él, az mérhető objektív módon is, de tulajdonképpen egymástól kapják ezt a besorolást. Hogy valami erősebb, vagy gyengébb-e, mint a másik. Visszatérve az élő mivoltra, valamilyen szinten a nyelv is él, ha születési időpontját nem is tudjuk pontosan megállapítani, és folyamatosan változik, bizonyos részei elhalnak, mások rügyet növesztenek, de…

Az olvasás tanítása több nyelven

A többnyelvű gyerekekkel kapcsolatban is a végletek a legfeltűnőbbek. A több nyelvükön és esetleg más területeken is kiemelkedő teljesítményt nyújtó gyerekek, illetve azok, akik egyik nyelvükön sem boldogulnak igazán jól. Az előbbiekkel kapcsolatban könnyen lehet a csodagyereknek való elkönyvelés csapdájába esni, az utóbbit pedig elrettentő példaként tűzik pajzsukra a többnyelvű nevelést ellenzők. Pedig egyik sem…

A többnyelvűek és a szótárak

Kutatások bizonyítják, hogy a szótárhasználók magasabb szókinccsel rendelkeznek, mint azok, akik nem élnek ezzel a lehetőséggel. Többnyelvű családban és olyan iskolában is, ahová többnyelvű gyerekek járnak, érdemes szem előtt tartani ezt a korrelációt. Ebben óriási segítségünkre van, hogy az utóbbi évtizedekben a nyelvtanulás jelentőségének növekedésével párhuzamosan a szótárkínálat is folyamatos növekedésen és átalakuláson ment át.…

A nyelvtanulást fejleszti vagy hátráltatja a képernyő előtt eltöltött idő?

Tudtátok, hogy másfél éves koráig a gyerekeknek egyáltalán nem ajánlatos képernyőről jövő programokat nézni? Háttértévézést is belevéve. Másfél és kétéves kor között maximálisan 20 percet, de az őt gondozó személlyel együtt, tehát nem egyedül. Ezt esetleg napi 1 órára lehet emelni, de a kíséret elhagyása nélkül. Ebben a korban ezeknek a határoknak a rendszeres és…

Többnyelvűek traumái

Azokban a családokban, akikkel az öt hetes tréningeken dolgozunk nem ritkák a kétnyelvű szülők. Hogy őszinte legyek, engem ez eleinte meglepett. Született egynyelvüként magamból indultam ki és azt gondoltam, hogy ha valakinek, akkor nekünk okozhat fejtörést, hogyan álljunk helyt a több nyelven felnővő gyerekünk nevelése során. Még a praxisom elején egy Németországban élő édesanya fordult…