Pár hónapja, egy továbbképzésen, amit spanyol tanároknak tartottam, és a pontos és részletes instrukciók jelentőségéről beszéltem, az egyik résztvevő tiltakozva szólalt fel, hogy akkor a diákoknak túlságosan könnyű dolguk lenne. Mert ez olyan mintha előre megrágott ételt adna a szájukba és ez a felsőben szerinte túlzás volna, mivel addigra a gyerekeknek tudni kell azt, hogy mi a dolguk.
Ez a reakció teljesen érthető, ha belegondolunk abba, hogy a spanyol nevelés nem az instrukciókon, hanem a csoport által adott példán alapul. A játszótéren vagy a strandon meglehetősen könnyen megkülönböztethetők a verbális utasítások híveitől (francia, német és magyar stb.), akik folyamatosan dirigálják a már egészen kicsi gyerekeket, hogy mit csinálhatnak és mit nem. Ez sokkal kevésbé hangsúlyos például a spanyol családokban, és ha el is hangzik, jobbára csak akkor, amikor a gyerek már valami egészen nagy normasértést követett el és ez akkor is inkább a környezetnek szól és arra hívja fel a figyelmet, hogy a szülő azért tudja, hogy ezt nem kellett volna. Ez persze nem azt jelenti, hogy a spanyol családoknak ne lenne fontos a gyereknevelés. De bíznak benne, hogy a szabályokat a gyerek a társadalmi együttélés során magától elsajátítja és sokkal fontosabb számukra, hogy gyerekük kedves, kellemes mosolygó személyiség legyen.
Ennek egyenes következménye, hogy különböző kultúrákban a tanártól is egészen mást várnak el és az is kultúránkként meglehetősen eltérő lehet, hogy a tanárok mit gondolnak a tanításról és a saját szerepükről. Az, hogy milyen viszonyt alakítanak ki a diákokkal, hogy azokat nyersanyagnak vagy partnernek, tekintik-e, illetve, hogy a diákoknak csak az egyéni viselkedését vagy a csoportszellemét is figyelembe veszik -e, erősen befolyásolja a tanítási habitusukat. Egy tanár értékszemléletének kialakulásában a saját élményanyag is fontos szerepet játszik, például az az iskolai klíma, amelyben ő maga is felnőtt. Nagyrészt ott szívja magába, hogy például ne a hibákra koncentráljon, hanem inkább dicsérjen, és hogy diákjait ösztönözze az önálló gondolkodásra, vagy ezzel ellentétben kevésbé nézze el hibákat és inkább az anyag pontos elsajátítását helyezze előtérbe.
Amint fent is láttuk teljesen különbözők lehetnek az elvárások azzal kapcsolatban például, hogy milyen világosok legyenek az iskolai instrukciók. Gyakran ezek félreértése vagy nem értése okozza a legtöbb problémát, és idegen országban sokszor nem elég lefordítani a kérdést, mert az egy egészen más oktatási modellnek, módszernek a részét alkotja, és ez miatt gyakran komoly fejtörést okozhat. A szülőknek esetleg az tűnhet fel, hogy az általuk elvártnál pozitívabb vagy negatívabb a feedback az iskolában. Mert ugyanazt a teljesítményt eltérően interpretálhatják egyik vagy másik országban. Vagy az, hogy csemetéik mindent lejegyeznek-e az órán, vagy inkább csak a struktúrákat, vagy hogy a dolgozatban a helyesírás vagy a gondolatmenet befolyásolja-e erősebben a jegyet.
De még a családokkal való kapcsolattartás is rejthet konfliktusokat, például Marokkóban előfordulhat, hogy ha a tanár behívja a szülőt az iskolába, akkor azzal bevallja, hogy nem tud megoldani egy a gyerekkel kapcsolatos nevelési problémát és ezzel meglehetősen lejárathatja magát a szülő előtt.
A tanárnak, aki különböző kultúrából érkezett gyerekekkel dolgozik, hasznos tudnia ezekről a tényezőkről és tudnia kellene, hogy viselkedésével milyen reakciót vált ki a gyerekekből, mert akár a szülők és a diákok elégedetlenségét is eredményezheti és ez utóbbiak tanulási kedvét szegheti. Azon túl persze, hogy a gyerekekhez való pozitív érzelmi hozzáállás alapvetően segítőkész, együttműködő, normatisztelő magatartásra serkent, ezzel ellentétben a tanár negatív érzelme a gyerekekben bűntudatot, sértődöttséget és alacsony önbizalmat okozhat.
Attól függően, hogy a gyerekek hány évesek amikor egy új országba kerülnek, a különbségekre erősebben vagy gyengébben reagálnak, aszerint, hogy mennyire szocializálódtak már az előző iskolai rendszerben. Ráadásul a szülőknek a multikulturális együttéléssel kapcsolatos attitűdje is ráragad a gyerekekre, és az iskolának nehezebb velük dolgozni, ha otthon negatív előítéletekkel vértezték föl. Az otthoni negatív megjegyzések, a különbségeket elutasító magatartás nagyon megnehezítheti a gyerekek sorsát. Ezért fontos, hogy a szülők is kapjanak ezekkel a jelenségekkel kapcsolatban információt.
Ezzel párhuzamosan, ha a multikulturális közegben dolgozó tanár is kap ilyen jellegű segítséget a munkájához, hogy azt megfelelően végezze, akkor ezzel elérhető, hogy kevesebb stresszt éljen meg és így csökkenjen a depressziós, burnout-os esetek száma. Arról nem is beszélve, hogy ha a tanár felkészült és van önbizalma, azzal javítja a tanulók előremenetelét is.
